Eva-Maria Schön: Hannes Böhringer
•
Odüsszeusz haza akar menni. Túl sokáig harcolt már Trójánál. Végül a várost az ő cselével, egy fából készült ló segítségével veszik be. A visszaúton meglátogatja Aioloszt, a szelek istenét. Aiolosztól kap egy tömlőt, amibe a vihart zárta, és jó utat kiván neki. Odüsszeusz fáradt és elalszik. A társai ekkor kinyitják a tömlőt. Úgy vélik, aranyat és drágaköveket rejt. Már felismerik Ithaka partjait, szinte célbaélrte, amikor kiszabadulnak a szelek és a hajót kiűzik a tengerre. Odüsszeusz felébred és kétségbeesésében vizbe akarja vetni magát. „Tűrtem s tűrve maradtam, a gályán fekve, az arcom elfedtem.“ (Odüsszeia 10, 50) A szél visszahajtja őket Aioloszhoz. Ám ő még egyszer nem zárta be nekik a vihart, hanem elzavarta őket.
A laisztrügónok, emberevő óriások földjén értek partot. Szikladarabokkal szétverik a hajókat, és a társakat mint halakat „szigonyozták őket csúf lakomához” (10, 124).
Odüsszeusz elővigyázatosan egy öbölben vetett horgonyt. Hajójával és a társakkal a fedélzeten elmenekül Aiaié szigetéhez. Sorsot vetnek, hogy ki derítse fel. Eurülokhosz indul el embereivel. Kirké palotájára lelnek, aki hívja őket asztalához, és az ételbe növényeket, pharmakont, varászszert kevert. A társak elfeledik honukat. Kirké vesszővel megüti őket, disznóvá változnak. Disznóólba zárja őket, makkot és somfa gyümölcsét szórja eléjük. Eurülokhosz azonban félelmében megállt a palota előtt. Ő ad hírt Odüsszeusznak a szerencsétlenségről. Ekor Odüsszeusz egyedül indul társai kiszabadítására. Utközben egy ifjúval, Hermésszel a hírnökkel és istennel találkozik, aki elmondja neki, hogyan óvhatja meg magát Kirké varázslatától. Odüsszeusznak ellenszerre, ugyancsak farmakonra van szüksége. „Így szólván, meséli később Odüsszeusz, ideadta az Argoszölő növényt is; földből tépte ki, és mindent jól megmagyarázott. Éjszínű volt a gyökér és tejszínű a virága…kiásni nehéz ezt földi halandónak; de bizony mindent tud az isten. (10, 302)Hermész megmutatja Odüsszeusznak a növény „kibontakozását”, fűsziszét, a természetét. Ezen a ponton jelenik meg először leírva, a számunkra fennmaradt irodalomban a fűszisz = természet. A gyógyfű, amit Hermész szakított ki a földből, segít Odüsszeusznak abban, hogy ellenálljon Kirké varászerejének. Ekkor el akarja csábítani. Odüsszeusz azonban kardot ránt.
A disznóknak visszadja emberi alakjukat. A visszaváltozott társak fiatalabbá váltak.
Amikor Odüsszeusz a hajónál reszkető társakat Kirké palotájába hozza, Homérosz az elbeszélő Odüsszeusz nézőpontjából írja: „Mint a mezőnnőtt borjak, amint a tehén hazaballag, ha megtöltötte hasát a füvekkel, futva-szökellve sietnek elébe, tovább a karámban nem várnak, de szelíden bőgve körülszaladozzák anyjukat: éppígy tettek ezek, meglátva szemükkel, sírva omoltak rám; és úgy érezte a lelkük, mintha a városukat látnák már újra, göröngyös jó Ithakába, ahol mindjük született, nevelődött.”(10, 410) Egy évig marad Odüsszeusz a társakkal együtt Kirké, a „sok hús és mézízű színbor” mellett(10, 468). Akkor azonban a társak a hazatérésre emlékeznek. Kirké elmondja nekik, hogy először a holtak birodalmához kell menniük, és megmutatja az odavezető utat.
Hermész mutat és ad Odüsszeusznak egy növényt. Egy pillanatra isten és ember együtt állnak és szemlélik a növény természetét, növekedését, alakját, lényét. A növény méreg, egy ajándék istentől az embernek. Az isten meg akarja menteni. A növény egy pharmakon, méreg és ellenméreg, gyógyszer: fekete gyökér, fehér virág. A méreg, istenek ajándéka, elvarázsolja az embert. Az ellenvarászlatot is tőlük kapják.
Kirké elvarászolta a társakat. Odüsszeusz ki akarja szabadítani őket. De maga is már rég el van varázsolva. Haza akar térni, de nem képes elszakadni a helytől. Amennyire segíti őt a fortély, a balszerencse annyira veti vissza. A hazai partoknál a szél megfordul és a tengerre hajtja vissza. Minden körben látszik forogni. Óriások falják fel társait és sziklákat hajítanak a hajókra, küklopszok és laisztrügónok. Nők dongják körül és maradásra csábítják, Kirké és Kalüpszó. Öregszik, ők újra fiatallá változtatják. Nem jut előbbre. Csak a társai fogyatkoznak. Mind meghalnak, csak ő jut végül haza.
Miért nem maradnak mindannyian Aián „sok hús és mézízű színbor” mellett? Odüsszeusz Kirkénél ütött tábort. A társak a szolgálókkal szórakoznak a csarnokban. Mi lehetne ennél jobb? Ám ők haza akarnak térni. Bármit jelentsen is a távoli, vad Ithaka, minden varázslatnál erősebb annak elűzhetetlen érzése, hogy bármennyire jó itt vagy másutt othhontalanságban lenni, és ezért nem lehet a hazaútazással a végtelenségig várni. Hiába örvendeznek módfelett a már halottnak hitt Odüsszeusz láttán, tartósan Kirké palotájában, mint disznóólba zárva érzik magukat. A hazatérés vágyában és annak érzésében, hogy nincs végtelan idejük a hazaútra, az emberi élet rövidségének tudata rejlik. Odüsszeusznak már életében Hádész kapuihoz kell járulnia. A halandóság tudata voltaképpen szer, ami disznókat emberré változtat és megóvja őket attól, hogy újra disznóvá váljanak.
Ahogy a görög physzisz összefügg phyo, phyton nőni, növekmény, növény szavakkal, úgy a latin natura eredetileg az anyaállat szülőkapuját jelenti. A kapu egy szük átjáró, egy küszöb. A természet számunkra egy küszöb. A természet szó már régóta megduzzadt. Nincs már szüksége genitivuszra, mint amilyen a növény vagy a tehén természete. A természet miként a világ valamiféle mindent átfogó jelentéssel rendelkezik. És mégsem vagyunk képesek ezt a mindent átfogót a természet ölében felfogni, hanem csak a küszöbén.
A küszübön átmenetben vagyunk. Csaknem kilépve a természetből, átfogó lényét szinte mint valami tárgyszerűt fogjuk fel. Úgy tekintjük, mint Odüsszeusz a Hermésztől kapott növényt: figyelmesen szemlélve és az elvarázsolás és varázstalanítás, a mágia és felvilágosodás, a természetnek alávetettség és a természeturalás átmenetében széttagolva. Az átmenetben, en passant fogjuk fel egyben a két véget, az isteni adomány, a méreg és ellenméreg kettős természetét. Az antik filozófia nagyhatású gyógyszere így hangzott: a természet szerint élni, naturam sequi, secundum naturam vivere: egy utolérhetetlen pillanatig távolságot véve a természettől.
A kapu szűkösségében természet és művészet egymásra talál. Mert a művészetben (ars) is szűkösség (artus) rejlik. A műtárgy a szükre szabott, összetorlasztott, sűrített, az izület, ami a tagokat egymással mozgathatóan összefűzi, articulus, a jól artikulált. Odüsszeusz, az eszes művész kapukat keres a zárt terekben, kulcsokat, hogy a disznóólat ki tudja nyitni. A falova megnyitja Trója 12 éven át védett kapuit. A küklopszok barlangjából a szűk, jól őrzött kijáraton át, egy kos hasa alatt, a gyapjába kapaszkodva szabadul ki.
A küszöb az emberi egzisztencia alapvetése. Az ember a küszöbön áll. Mindig nekikészülődik valaminek, búcsúzik, elnyújtja a búcsúzást, marad a küszöbön, mígnem dobogó szívvel át nem lépi. De nem képes a küszöböt, alkata modus obliquus-át nem maga mögött hagyni. Mindeüvé magával viszi. Mindig nekiindulásban van és ezért mindig a visszaesés veszélyében is, ha úgy véli, maga mögött hagyta a küszöböt. Amennyiben azt hiszi, hogy kilépett a természetből és belépett egy mesterséges világba, a művi észrevétlen visszaváltozik természetté, egy barlang lesz belőle, melynek szabadba vezető keskeny kijáratát feltétlenül meg kell találnia.
Az ember számára a természet egy kapu, egy átjáró a művészet és történelem felé. Az Odüsszeia nem az elvarázsolt Aia szigetén ér véget. Odüsszeusz nem feledheti a hazavezető utat. A társak mint borjak örvendeznek visszatérésén a hajóhoz. A borjak futkosása megérzi a történet végét, a szerencsés hazatérést. Odüsszeusz koldusként ér haza. Öreg kutyáját nem tudja megtéveszteni. Sorvadozva hever a palota előtti trágyadombon és hegyezi fülét és csóválja farkát, amint a koldus elhalad. A természettől a történelembe való átjáróban fekszik élet és halál küszöbe, a véges és megfordíthatatlan idő homályos tudata. Semmilyen szél sem visz a múltba vissza bennünket. A természet és történelem küszöbén válik az adottság esetté. A természet esemény és élmény lesz: rémület és elragadtatás. A természet már nem létezik számunkra, találkozik velünk. A találkozások üdvözlések és búcsúzások egyben. A művészet viszontadománya késlelteti a búcsúzást.
Tillmann J. A. fordítása
•••
MEGJELENT Kalligram 2022/11
Hannes Böhringer írásai 